Az élet a mozgások sorozata

Az élet a mozgások sorozata

Mindnyájan velünk született mozgásreflexszel rendelkezünk, melyet elsősorban a légzés szabályoz. Mozogni annyi, mint lélegezni. Mozgás az élet, nyugalom a halál.

A fogantatástól a halálig tart az élet és ez a mozgás. A kineziológiáról elmondható, hogy az életvezetésnek és az élet jobb megélésének tudománya, a mozgásról szóló tanítás.

Izomtesztelésen keresztül gyűjtjük be az információt.

Az izomgörcsöt, az energia pályákon lévő blokkoknak köszönhetjük. A meridiánokon folyik az energia.

Mit is jelent az energia és a meridián?

Az energiának sokféle magyarázatát ismerhetjük már. Ebben az esetben a testünket szabályozó energiáról van szó, mely segíti a mozgásreflexeinket, az öngyógyító reflexeinket.

Kissé bővebben azt is jelenti, hogy a testünk funkciói egyensúlyban vannak, a szellemi teljesítőképességünk teljes egészében rendelkezésünkre áll, nem vagyunk a negatív érzelmek rabjai.

Az energia egyensúly megfelelő áramlásáért felelősek a meridiánok.

A 12 meridián tulajdonképpen, kis edénykék láncolata. Minden edénykében van egy befolyó és kifolyó, melynek segítségével kapcsolatban állnak egymással. Minden edényben azonos mennyiségű folyadékot kell elképzelnünk. Ha valamilyen zavar miatt megszakad a folyamat vagy csökken a befolyás-kifolyás mennyisége, akkor a következő edényben nem lesz elegendő a folyadék, mert nem működik megfelelően a kifolyás. Ennek okozója általában a helytelen táplálkozás vagy a túlzott stresszel terhelt élethelyzetek.

Mit jelent a stressz?

Ha stresszről beszélünk, nem szabad különbséget tennünk pozitív vagy negatív stressztől. Csak vegyünk alapul nem egy olyan szituációt amikor egy férfi hal meg szívrohamban, kedvese, szerelme karjaiban, amikor a gyengéd ölelkezésben a legnagyobb pozitív stresszt éli át. Az örömöt, mindenféle előszűrés nélkül magunkhoz engedjük! Pedig nem csak a negatív stresszel tesszük ki magunkat veszélynek. A stresszformákat is megkülönböztetjük.

Beszélünk belső tartós stresszről, ami automatikus stresszmagatartás és külső hatásra bekövetkező stresszről.

Akövetkező részben a stresszek fajtáiról és a stresszmagatartásokról fogok írni.

Megosztás


Kapcsolódó bejegyzés:

  1. Stressz, automatikus stressz magatartások
  2. Szervóra
  3. Pozitív gondolatok
  4. Görcsös izmok lazítására, 6 lazító ötlet
  5. A most hatalma

About the Author

Kineziológus