Csodálatos tanfolyamon vettem részt, egy fantasztikus ember előadásában. Ő Paul E. Dennison, PhD, az Edu-Kinesthetics megalapítója, szerző, előadó és oktató.
Nagyszerű volt a tanfolyam, tele vidámsággal, szeretettel, tanulással, felismerésekkel és újrafelismerésekkel.
A kineziológia ezen ága, az Edu-K lényege a mozgáson át történő tanulás. A Brain Gym gyakorlatok végzése során a tanulási képességeken lévő feszültség csökken vagy megszűnik, valamint a feladathoz való viszonyulás, hozzáállás nagymértékben javul. Az eredmény többek között a két agyfélteke tevékenységének összehangolásával, a test három térbeli kiterjedésének kiegyenlítésével és a két alapvető érzékszerv – szem, fül – működésének javításával érhető el.
A Látókörök tanfolyam játékos gyakorlatokkal tanít meg látni és újralátni.
„A látás, egy tanult érzékelési készség, amely számunkra létfontosságú belépő fizikai világunkba. Vizuális élményünk 90 százalékban mentális és szubjektív, attól függően strukturálva, hogy mennyire tudatosítjuk a fényeket és a színeket, formákat, textúrát, és a mozgást. A látás egy mentális tevékenység, amely attól függ, hogyan érzékeljük és kapcsolódunk a világhoz, amely körülvesz bennünket”
Paul E. Dennison, az Educational Kinesiolgy & Brain Gym® International (Agytorna) alapítója.
Hány olyan embert ismersz, akinek az ismerőse, optikusa, családtagja azt mondta, hogy amikor idősödni kezd, akkor valószínűleg a szeme romlani fog… mert ennek így kell lennie? Talán te is egy vagy ezen emberek közül?
Az a legnagyobb probléma, hogy ilyen és hasonló megjegyzések is vezethetnek oda, hogy tényleg szemüveget kelljen hordanunk, pedig maga a szemüveg nem fogja megoldani a problémát, hiszen ez nem fogja javítani látásunkat, csak egy külső megoldást nyújt számunkra.
Sok esetben a probléma gyökere mélyen bennünk van, és nem mindig a fizikai látásunkkal függ össze, hanem életszemléletünkkel, meglátásainkkal, gondolatainkkal, az életről, világról alkotott képünkkel. Ha életünkben rugalmatlanná válunk, beszűkül látásmódunk, ez vezethet ahhoz, hogy testi tünetet produkálunk, ebben az esetben, például a rövidlátást.
Egy szemüveg ebben meg tudja oldani a problémát? Csak tünetileg.
Gyermekkorunk rendkívüli módon befolyásolja azt, hogy ma hogyan látunk, hogy látjuk a világot magunk körül és milyen szemünk épsége.
Paul elmondta, hogy sok gyermeknek azért van már egész kicsi korban szemüvege, mert fizikailag még nem képesek az olvasásra, de mivel egy teljesítménykényszeres világban élünk, sok gyermek már az óvodában elkezd tanulni olvasni. Sok esetben, ez rendben is van, de ha a gyermek még fizikailag nem kész a feladatra, nagyobb kárt tehetünk benne, mint gondolnánk. Minden gyermek más és ezt figyelembe kéne venni tanításuk során.
A VISIONCIRCLES (Látókörök) tanfolyamon megtanultuk, hogy a látás kb. 5%-a valósul meg a szemekben, a többi 95% az agyban.
Sokan gyors választ szeretnének mindenre életük során, gyors megoldást mindenre. A szemüveg is egy ilyen „gyors válasz”. Ha azonban a dolgok mélyére kívánunk nézni, és megtalálni az okot, ami elvezetett a „rövidlátásunkig”, ez időt vesz igénybe, hiszen ha évekig tartott elrontani szemünket, akkor időt kell szánnunk arra, hogy meg is javítsuk azt.
Sok évig Dr. Paul E. Dennison is vastag szemüveget viselt, de ma már egyáltalán nem hord szemüveget. Azért fejlesztette ki a Brain Gym®, VisionCircles (Látókörök) és Creative Circles (Kreatív körök) tanfolyamokat, hogy másoknak is segíteni tudjon szemük javításában.
Sok esetben összefüggés van a rövidlátás és a „közeli dolgoktól” való félelem között, és ugyanúgy a távollátás és a „mi van ott, mi vár rám” között.
Észre kell vennünk, a látás jóval több a csupán érzékszervi megnyilvánulásánál. Nagyon sok függ attól, hogyan is szemléljük ezt a világot, hogyan éljük mindennapjainkat. Ahhoz hogy szemünk mindig rugalmas maradjon, magunknak is rugalmasnak kell maradnunk az életben.
Ti mit gondoltok erről?
Kapcsolódó bejegyzés:









