A kígyó (a benned lévő sötétség keresi a kifele vezető utat)
Négy ember megy végig azon a fasoron, ami látszólag a semmibe vezet ki a város szívéből. Gyönyörűen süt ma rájuk a Nap. Ez a négy emberből álló csoport két nőből és két férfiból áll. Eléggé szótlanul ballagnak egymás mellett. Egyszerűen csak élvezik a mai napot. Tudják azt, amit te is tudsz, hogy vannak gyönyörű szép napok, s vannak olyan napok is, amikor hideg van, vadul fúj a szél és esik az eső.
Szóval a négy ember éppen ezen a Fasoron halad, önfeledten, mintha a fejeik a felhőket súrolnák. Hirtelen, egy kígyó surran elő egy bokor alól az út kellős közepére, éppen szemben a negyedik emberrel, az egyik hölggyel, aki a csoportból a leghátul van, elvágva a tovább vezető útját.
A kígyó összetekeredik, felemeli a fejét, s a félelem energiáit a szemén keresztül a vele szemben álló hölgy szemébe vetíti. Ez a pillantás a nőben összetör mindent. Ezután átható sikolyt hallatva sarkon fordul és hihetetlen sebességgel visszarohan a városba, ahonnan éppen aznap reggel indult el. Olyan gyorsan hagyja ott a többieket, hogy hármójuknak esélye sem marad arra, hogy bármit is tegyenek érte. Annyira megijed! Annyira megrémült ettől a kígyótól, hogy az összes eszközét elfeledte, amit eddig tanult. A kígyó nagyon meg van elégedve mind magával, mind a hatalmával, valamint azzal, hogy mindehhez jóformán meg sem kellett erőltetnie magát. Hiszen elijesztett így egy embert. A kígyó becsusszan a bokrok közé, eltűnik a színről, maga mögött hagyva a többi három embert. Ők hárman teljesen össze vannak zavarodva. Nem tudják, hogy most mitévők legyenek. Nagyon szomorúak a miatt, hogy az egyik közülük ilyen gyorsan visszaszaladt a városba, hogy ennyire nem érdekelte őt a további út, amit kezdetnek választott magának. Rövid megbeszélés után úgy döntenek, hogy folytatják az útjukat. Hálát adnak azért, hogy legalább senkinek sem esett közülük bántódása.
A három megmaradt ember folytatja az utazását, örülve a mai napnak, amikor is egy másik kígyó bukkan elő a bokrok alól egyenesen az egyik férfi elé. Karikába gömbölyödve felemeli a fejét és megmutatja a méregfogát. A férfi így szól: „Meg foglak ölni. Dühítesz! Te elriasztottad az egyik kedves barátomat. Meg foglak ölni egyszer s mindenkorra!” Kihúzza a kését a tokjából, sújtásra emeli a kést, arra készülve, hogy lecsapja vele a kígyó fejét, ekkor a kígyó egy villámgyors mozdulattal előrecsap és megmarja a férfi lábát. A férfiban iszonyatos harag ébred. Arra készült, hogy megvédje és óvja a többieket. Arra készült, hogy megölje a kígyót, de az jóval rafináltabb volt nála. Jóval gyorsabb volt a kígyó. Meghiúsította a védelmező szándékot és megölte a védelmezőt. Ezután villámként tűnik el az aljnövényzetben a megmaradt két ember szemei elől.
Eltemetik a barátjukat, gyászszertartást végeznek és zokognak. Ezután úgy határoznak, hogy mégis folytatják a megkezdett útjukat, még ha csak ketten is maradtak már, egy férfi és egy nő. Folytatják sétájukat örülve a mai napnak, de most már súlyos terhet hordoznak magukkal – a nő nevetséges pálfordulását, aki visszarohant a városba és a férfi halálát.
Folytatják a menetelésüket, de a kígyó ismét előbújik a bozótból, odacsusszan az útra, elvágva a tovább vezető útját az egyetlen megmaradt asszonynak. Ez az asszony úgy dönt, hogy ez alkalommal egy másféle taktikához fog folyamodni. Ahelyett, hogy megölné a kígyót, beszélni kezd hozzá a félelmeiről és a haragjáról. Letérdel az útra úgy, hogy éppen csak kívül maradjon a kígyó hatótávolságán. Ekkor így szól: „Ó, te kedves kígyó, neked bizonyosan nehéz gyermekkorod lehetett! Kedves kígyó, fel fogom most emelni a kezem. Nem azért, hogy megtámadjalak, hanem azért, hogy energiát küldjek neked, és szeretetet is fogok neked küldeni, és meg foglak gyógyítani is mindazon sérülésektől, amelyek a nehéz gyermekkorod miatt keletkeztek. Ó kedves kígyó, el tudom képzelni, hogy apád rendszeresen ütött-vert téged és emiatt vagy ennyire mérges. Kedves kígyó, én egy nagyon kellemes kis altatódalt is el fogok neked dúdolni, hogy jobban érezd magad, hogy dédelgessem a benned élő benső kígyót.”
Erre a kígyó hátrébb tekeredik, ritka különös érdeklődés jelenik meg az arcán. Teljesen el van képedve. Itt van egy ember, aki nem mutat haragot, aki meg akarja őt változtatni, aki egy bizonyos folyamatnak tenné ki őt. A kígyó figyelmesen nézi az asszonyt, majd széles mosoly terül el az arcán. Az asszony erre azt gondolja, „Bizonyosan sikerült vele valamiféle kapcsolatot teremtsek, szív-a-szívhez jellegűt. Nézzétek, mosolyog!” Hirtelen a kígyó előre lendül és megmarja az asszonyt. Az asszony azonnal szörnyethal. A kígyó visszavonul a bokrok közé, ahol csak nevet, nevet és nevet. „Itt volt egy ember, aki megpróbálta megváltoztatni a világot és megváltoztatni engem. Az összes többi közt ő volt a legkönnyebb prédám!”
Mostanra már csak egyetlen ember maradt, akit Sámuelnek hívnak. Sámuel eltemeti a társát és eléggé zaklatott a lelke. Kissé megilletődötten szemléli az előtte húzódó útját, hiszen idáig az egyik kedves barátja halálra rémisztve menekült vissza a városba, ahonnan eredetileg indultak és a másik kettő pedig halott. Leül és eltűnődik azon, hogy vajon folytatni akarja-e a megkezdett útját. Végül így szól: „Annyira mély bennem a vágy a lelkemben, a lényemben, hogy muszáj folytassam.”
Tovább indul tehát egy kicsit óvatosabban, körültekintőbben, mint ezidáig, de megy tovább. Kis idő múlva megint előbukkan a bokorból a kígyó, megerősödve, hatalma tudatának teljében, hiszen már így is elriasztott az útjáról három embert, ez a következő már igazán nem jelenthet gondot a számára. A kígyó teljesen elzárja Sámuel elől a továbbvezető utat. A kígyó így szól Sámuelhez: „Teszek róla, hogy ne juthass tovább ezen az úton. Éppen úgy, mint a többi társadat, téged is meg foglak ölni most!” Sámuel belenéz a kígyó szemébe, aki marásra készen állva tekeredik össze előtte. A kígyó nagyon biztosnak érzi magát, hiszen már több ember vérét is megízlelte. Nagyon meg van elégedve az eddigi teljesítményével.
Ekkor Sámuel ezt mondja magában: „Át kell vegyem az isteniségem feletti irányítást. Én már nem az vagyok, aki eddig voltam. Megmondták már ezt nekem. Használnom kell az isteniségem és az egyensúly állapotában kell maradjak. Be kell ezt most lélegezzem – amilyen gyorsan csak lehet. Be kell lélegezzem az isteniségemet, mivel azt tanultam erről, hogy ez így működik.” Tehát vesz egy mély lélegzetet és egyensúlyban marad, elkezd befelé figyelni.
Mindez idő alatt – erről sem Sámuel, sem a kígyó nem tudott -, egy sas rótta köreit a fejük felett, szemlélve az események zajlását. Amint Sámuel megteszi ezt a bizonyos légvételt, a sas sebesen lecsap, megragadja a kígyót az erős és éles karmaival és felragadja a levegőbe a kétségbeesetten sikoltozó kígyót több száz méter magasra, egyre szélesebb köröket leírva. Azután ledobja a kígyót a földre, ahol az halálra zúzza magát. Sámuel ismét levegőt vesz, de ez már másmilyen légvétel.
Tovább megy az úton, miközben azon tűnődik, hogy milyen fura események is történnek meg a mai napon vele. Magába fogadja mindezen eseményeket. A sason gondolkodik, aki pontosan a megfelelő pillanatban bukkant fel, megvárva a megfelelő pillanatot a színre lépéséhez, megvárva a megfelelő pillanatot, amikor Sámuel pont a kellő egyensúlyában van és befelé figyel.
Sámuel folytatja útját a megvilágosodás ösvényén, amikor hirtelen egy másik kígyó jelenik meg előtte. Ez a példány egy rokona a meggyilkolt kígyónak. Ez az újabb kígyó nagyon-nagyon mérges. Pontosan Sámuellel szemben helyezkedik el az úton, teljesen elzárva így előle a tovább vezető utat. Majdnem kétszer akkora, mint az előző kígyó. Ott tekereg előtte és így szól hozzá: „Az biztos, hogy meg foglak most ölni, mivel megölted a rokonomat! Bosszút kell álljak ezért! Muszály, mert ezt diktálja nekünk a mi kígyóistenünk! Bosszút állunk mindenkin, aki csak árt nekünk!”
Ekkor Sámuel egy kicsit elgondolkodik az eddigi útján, amit az első kígyó meggyilkolása óta tett meg. Teljesen tisztában van azzal, hogy az egy áldott és megszentelt pillanat volt, amikor a sas lecsapott. Azt is tudja, hogy a bennsője indítutta el a folyamatot, valamint azt is tudja, hogy van még mit tanuljon a továbbiakban ezekből az eseményekből. Vagyis addig, amíg ezt az említett útszakaszt megtette, erősen gondolkodott a zajló eseményeken. „Vajon mi az, amit meg kéne tanuljak a kígyóval kapcsolatos eseményekből? Mi az, amit tehetnék, ha megint efféle dolog történne meg velem?” A bensejében sorjázó válaszokat hallgatta, amelyek erre a kérdésére merültek fel benne. Tisztában volt azzal, hogy a válaszok belülről érkeznek meg.
Sámuel tudja azt, hogy az most nem lenne a megfelelő megoldás, ha behunyná a szemét és ismét arra várna, hogy a sas lecsapjon a kígyóra. Tudja azt, hogy valóban itt az idő a saját bensőjének a birtokba vételére. Belenéz a kígyó szemébe és így szól hozzá: „Kedves kígyó! Mi az, amit keresel? Miért kerültél az utamba?” A kígyó teljesen meg van döbbenve! Egyetlen ember sem kérdezte ezt még tőle. Az emberek vagy félelemmel, vagy haraggal, vagy valami egyéb ostobasággal reagáltak, de még sohasem fejezték ki ezt a fajta bölcsességet. Még soha sem kérdezték meg ezt: „Miért kerültél az utamba? Mid van a számomra?”
Sámuel kérdésére a kígyó így felel: „Kedves Sámuel, én vagyok Te. Nem különbözöm tőled. Én nem valami rajtad kívül létező hüllő vagyok. Én vagyok a te sötét oldalad, és ma azért jöttem ide az utadba állni, mert te nem nagyon szereted a változást. Neked, Sámuelnek van néhány olyan dolgod, melyre figyelmet kéne fordíts. Én mint üzenethozó szerepelek most azért, hogy segítsem ezen dolgoknak a felszínre hozását.” Sámuel elgondolkozik egy kicsit, majd ezt kérdezi a kígyótól: „Ha ez ilyen egyszerű, akkor az első kígyó miért ijesztette meg és miért ölte meg a többi embert? Miért nem keresett fel bennünket egészen egyszerűen, hogy elmagyarázza, hogy miért is került ő az utunkba?”
Erre a kígyó úgy rázza picike fejét, ahogy csak telik tőle és így szól: „Nem így dolgozik az energia. Csak amikor megkérdeznek bennünket, amikor elég kíváncsiság van bennetek emberekben, csak amikor kinyitjátok az ajtót a kérdések feltevésével, csak akkor adhatunk feleletet nektek. Mi nem akarunk megváltozni. Nem akarjuk azt, hogy bármi támadás érjen bennünket, de amikor egy ember jön el hozzánk – a bensejében rejlő kígyóhoz – és kérdéssel fordul hozzánk, akkor felelnünk kell neki. Meg kell vele osszuk a titkot.
Most már érti Sámuel a saját hatalmát, a saját egyensúlyát és már érti azt, hogy miért kerültek elő útjukon ezek a kígyók. Hosszú-hosszú órákon keresztül beszélgetnek egymással. Sámuel nagyon sok mindent tanul meg ezen beszélgetés során saját magáról. Meglátja a benne lévő sötétséget, a félelmeket, amelyek a kígyóban fejeződnek ki. „Még mindig nem nagyon szeretlek. Még mindig nem nagyon szeretem, amikor felbukkansz az utamon. Még mindig nem nagyon szeretem azt, amit képviselsz, de most már tudom azt, hogy amikor megjelensz, akkor mindig egy ajándékot is hozol magaddal. Most már tudom azt, hogy oka van létednek és már tudom azt is, hogy miképpen viszonyuljak hozzád és miképpen cselekedjek.” Sámuel folytatja az útját. Véletlennek tűnik, de egyre kevesebb kígyó próbálja meg elállni az útján. Megértette azt, hogy ez csupán egy teszt volt a saját lénye számára, hogy megláthassa azt, hogy vajon egyensúlyban van-e még. De most már minden alkalommal, amikor egy kígyó jelenne meg Sámuel előtt, elmosolyodik és megkérdezi tőle: „Miért vagy itt? Mi az, amit tudnom kéne? Mi az, amit akarsz?”
A félelem kígyója megpróbál elijeszteni téged
Ennek a történetnek számos energetikai eleme van. Nagyon sok metaforát és szimbólumot tartalmaznak ezek a szavak. A benned rejlő sötétség keresi a kivezető útját. Ez a sötétség az a kígyó, amely most ott van a lábad mellett. Ez az a kígyó, amely Sámuel történetében szerepel.
Amennyiben egy kiegyensúlyozatlanság lép fel benned a félelmeid miatt és megtartod a félelmeidet, addig ez a sötétség lesz az oka annak, hogy hanyatt-homlok rohansz vissza a városba, ahonnan elindultál, vissza a biztonságodba, a komfortzónádba. A félelem kígyója megpróbál elijeszteni téged, de valójában az a célja, hogy bizonyos dolgokra felhívja a figyelmedet.
A sötétség ki akar szabadulni. Eddig ez bensődben zajlott. Ez egy káros és sérüléseket okozó folyamat volt. Megbetegített és nyomorba döntött. De hatolj egyenesen a probléma magjáig és meg fogod érteni, hogy a sötétség keresi a kiszabadulásának az útját. Meg fogod érteni így a körülötted lévő világ eseményeit. Meg fogod érteni azt, hogy miért is vannak a jelenlegi események a téged körülvevő világban. A sötétség keresi a kiutat!
A harag nem oldja meg a problémát
Ha megpróbálod megölni a kígyót, mint azt a második ember tette, akit haragra gerjesztett ez az esemény, akkor ez ki fog billenteni az egyensúlyodból. Amikor mérges vagyt, amikor olyasvalami történik benned, ami haragra gerjeszt, olyankor mindig veszíteni fogsz! A harag egy kiegyensúlyozatlanság. Megértendő ez, amikor a kígyóval szemben fogsz állni és mérges vagy. Kirántanád a késed és így szólnál: „Levágom a fejed! Most mindjárt megöllek!” Még ha meg is ölöd a kígyót, akkor majd fel fognak bukkanni a kígyó rokonai. Ott lesznek, mert a benső sötétség keresi a kivezető útját. Csak saját magad bünteted a haraggal és a fájdalommal és ez állandósul. Megmarad, mivel a sötétség keresi a kivezető útját. A harag nem oldja meg a problémát.
Megváltoztatni és átalakítani a világot
A harmadik ember a gyógyítóasszony. Meg akarta változtatni a kígyót. Egy folyamatot akart elindítani a kígyóban. A kígyó ki akart szabadulni, de nem ilyen módon. A kígyó nem egy bizonyos minta szerint akart megváltozni. A kígyó nem akart szimpátiát. A kígyó nem akart egy cukormázzal gazdagon bevont terápiát, ami igazán csak a felszínen hatott volna. A kígyónak belső fájdalma volt, mint a sötétségnek benned. A kígyó valódi, közvetlen és igaz válaszokat akart. Semmi szüksége nem volt felületes gyógyulásra. Az asszony nem mutatott benső erőt. Nem volt egyensúlyban. Nem birtokolta a benső erejét. Ő megpróbált valamit megváltoztatni, megpróbálta megváltoztatni és átalakítani a világot egy bizonyos elképzelése szerint, megpróbálva egy olyan képre formálni azt, amely az ő komfortra törekvő elképzeléseinek tetsző volt és azt akarta, hogy ezentúl a világ olyannak látsszon, mint amilyennek ő látni akarja. Ezért marta és ölte meg a kígyó.
Nyisd ki az ajtót a kérdések feltevésével
Sámuel, aki egyensúlyba hozta a női és férfiúi energiáit, megismert egy szörnyű és megterhelő pillanatot, amikor nem jutottak az eszébe a megfelelő eszközök elővétele a legelső kígyó felbukkanásakor. De egy egyszerű dolgot megismert így – a lélegzést és a befelé figyelést. Amint ezt minden nap gyakorlod, úgy ez egy már nem tudatosult tevékenységgé fog válni. Amint belélegzel, az egyensúlyt is belélegzed. Sámuel emlékezett arra abban a pillanatban, hogy ha ezt megteszi, akkor ez egyensúlyba fogja hozni őt és befelé fog figyelni. És mi történt ekkor? Az történt, hogy a mindig is a fejük felett figyelő szemmel köröző sas lecsapott, aki mindig készen áll arra, hogy egy előbukkanó kígyóra lecsapjon, csak a megfelelő alkalomra várva. Ez volt az, ami kinyitotta az ajtót. Egy külső esemény történt, ami csak látszólag volt külső, ami végül is megmentette Sámuelt a biztos haláltól. De ugyanakkor meg volt benne az a bölcsesség is, hogy tudja azt, hogy mi is volt valójában az oka annak, hogy a kígyók felbukkantak előttük. Ez volt az oka annak, hogy amint haladt az útján, időt szakított arra, hogy elgondolkozzon azon, miért is voltak ott a kígyók. Tudta azt, amint ezt te is tudod, hogy ennek oka van.
Amikor a sötétség megjelenik, amikor a félelem megjelenik, amikor a kígyó megjelenik benned, akkor lélegezz mélyen és Maradj meg az egyensúlyodban. Ne próbálj megváltoztatni olyasvalamit, amit még nem teljesen értesz. Ne próbáld megölni azt. Ne menekülj el rettegve előle. Kérdezzd meg a benned lévő sötétséget, hogy miért van ott, mire van szüksége, hogy kiszabadulhasson. A kígyó arra vár, hogy a megfelelő pillanatban előjöhessen, hogy megtudhasd, hogy valaminek kiszabadulásra, feloldozásra van szüksége.
Lélegezz mélyen és kérdezd meg azt, hogy mit kéne tudnod erről. Vannak olyan régi energiák, amelyek feloldásra szorulnak és amelyekre figyelmet kell fordítani. Ennek az energiának ki kell szabadulnia, mert ez egy régi energia.
Az átalakító energiák akkor jönnek, amikor szembenézel velük, amikor elég bölcs vagy ahhoz, hogy tudd, hogy ezek az energiák, bármennyire alattomosak is, a kiutat keresik. Saját maguk érdekében keresik a kiutat, nem a te érdekedben. Itt követte el a hibát a harmadik ember, aki megpróbálta meggyógyítani, és megváltoztatni a sötétséget és ezzel megpróbált elindítani egy folyamatot. Ezek az energiák saját maguk legmagasabb érdekében a kiutat, a kiszabadulást keresik. A legfontosabb annak megkérdezése, hogy mi az, amit tudnod kell? Mi az, amiből ezek az energiák keresik a kiutat? Mit képviselnek ezek az energiák? Miért tartanak téged vissza? Miért okoznak félelmet és sötétséget, terrort és haragot és az összes ehhez hasonló érzést?
A félelemnek nem az az elsődleges célja, hogy megnyomorítsa az életedet
A félelemnek nem az az elsődleges célja, hogy megnyomorítsa az életedet. Amit meg kell kérdezned: „Kedves kígyó, miért vagy itt az úton? Miért vagy itt?” A kígyónak muszály erre válaszolnia, mivel valójában igen nyomorult egy teremtmény. Valóban ki szeretne ő is szabadulni ebből a helyzetéből, de addig olyan szorosan kapaszkodik beléd, ahogyan csak bír, amíg csak nem tudja azt biztosan, hogy valóban te vagy az, aki kéri a választ, méghozzá nagyon őszintén. A kígyónak tudnia kell azt, hogy igazán bízhat-e benned. Ekkor elengedhetővé válnak a régi utak félelmei, mivel nálad az igazság és befejeződhet a kígyó ténykedése és elkezdődhet az átalakulásod.